Visszatért a sokat várt maláj fiúcskám, Carl... Habár, eleinte igen csak szűkszavú volt, arra hivatkozván, hogy szomorú egy kicsit azért hogy el kellett jönnie. Jó, hát megértem velem is előforul a rokonoktól való visszatérés után hogy lehangol, de általában a repcsi úton visszafelé már el is múlik és újra elkap a London láz :)
Nos Carl nem lett bőbeszédűbb. Éppen ellenkezőleg, egyre kevesebbet beszélt, ha én nem írtam rá hogy mi van akkor ő biztos nem...Majd egyik alkalommal miután megelégeltem, hogy figyelmen kívül hagyja az üzeneteimet, rákérdeztem hogy mégis mi a baja... Semmi válasz... Küldtem kérdőjeleket, miért néz levegőnek és ekkor hozzámvágta hogy mert utálja ezt... De mit? Csak hagyjam abba a tízpercenkénti sms küldést végre. Jó. Abbahagyom. Nem írok több üzenetet, majd várok rád hogy írj, a te döntésed lesz, mit csinálsz.
Lassan három hete lesz, hogy a kommunikáció megállt köztünk. Én várok. De lehet, hogy a semmire.
Azon agyaltam mi lelhette, mit tettem hogy így viselkedik, és semmit nem találtam ahogy elgondolkoztam.
Lehet, hogy ez is csak a tipikus esete volt a mondásnak miszerint minden ember okkal jön az életünkbe és idővel dől csak el, kik maradnak és kik mennek tovább.
Mindenesetre én magam lemondtam Carl-ról. Ha valamikor is visszatér és újra felveszi a kapcsolatot, én nem ellenkezem, de ahogy szokták mondani a barátságos aranyfonálra: elszakadt és összeköthető újra, de a csomó ottmarad.
Szóval elvesztettem őt is, úgymond. Most egy kis szünetet akarok tartani az ismerkedés terén, új barátok után kell inkább nézzek, mintsem erőltetni az ismerkedést. Valamint szeretnék kicsit magammal is foglalkozni, és elkezdeni mozogni valamit, gym-be járni, és kifitesedni.
A szavazásról csak annyit, hogy örülök, nem a Jobbik nyert. Röviden tömören.
Üdv mindenkinek!