(5 évvel ezelőtt, reggel 6:30.)
Szól az ébresztőóra. Kiráz a hideg. Már megint hétfő van, ismét iskola. Annyira nem akarok menni, mert utálok ott lenni. Utálom az embereket, akik ott körülvesznek. De muszáj mennem.
Ma dogát írunk angolból. Bele se nagyon néztem - nem volt kedvem hozzá. Hát mindegy, öltözök. Fogmosás, pakolás és lassan el kéne indulni, mert megint elkések. Nem rohanok, inkább az utolsó pillanatban szeretnék odaérni, nem akarok várni az órakezdésre.
Hát elkéstem, nagy volt a forgalom, na. Már becsengettek, úh basszus azt sem tudom melyik teremben vagyunk. Emelet? Ja igen, ok, ajtóban állva már hallom, hogy a tanár tartja az órát. Kopogok, bemegyek, elnézést kérek a késésért, majd leülök a helyemre. Miközben a padomhoz sétálok máris hallom: "a kis buzi ma is elkésett" Persze ezt nem veszem fel. Kipakolok, és próbálok a tanárra figyelni. A padtársam sehol, így ma egyedül kell "lehúznom" ezt a napot, biztos beteg lett.
Másodfokú egyenleteket vesszük, nem is nehéz. Feladatokat órán közösen oldjuk meg, a tanár szólít a táblához. Na dejó... Kimegyek, az első padban ülők susmogni kezdenek: "mindjárt elolvad a kréta a kezében olyan meleg" majd "mitől fehér a kezed" A tanár persze ezeket nem hallja. Megoldom a feladatot, majd visszaülök a helyemre.
Vége az első órának, jön az angol, ahol csak az angolos csoport marad, a legszemetebbjei... Elmegyek egy forró csokit meginni, a suli másik végén van az automata, addig sem kell ezekkel egy levegőt szívnom.
Csengetnek. Jön a nagymellű angoltanárnő, akiről köztudott, hogy a fél iskola megfogdosta már, és kihívósága polgárpukkasztó is egyeseknek. Engem mondjuk melegként marhára nem érdekeltek a nagy dudái, csak az zavart, hogy mi ment az ő óráján... Kb. mintha egy kiskocsmában lettünk volna. Bármit lehetett csinálni, akár beszélgetni, telefonálni, enni, de még aludni is. Márpedig én szeretem az angolt, és jobban érdekelt volna a nyelvtanulás, mint az értelmes osztálytársaim hétvégi füvezős sztorijai... Erre maga a tancinéni volt vevő, mintha a haverjai lettek volna legalább. Én meg próbálom pókerarcomat felvéve nem kinyilvánítani a véleményem. Bár így is látta rajtam hogy nem tetszik ami itt megy, és ilyenkor belémkötött, hogy te mit csináltál a hétvégén. Persze ezzel csak annyi volt a célja, hogy közösen kicikizhessenek, mert én nem jártam el bulizni, stb. Majd az egyik gyerek beszól, hogy melegbárban se voltam még? Csak egy "Ha-ha, qrva vicces vagy."-ot szóltam rá. A tanárnő pedig erre: hát de miért baj az hogyha meleg? Attól még ugyanolyan ember, mint mi. Homofób vagy? kérdezte a diákot... Majd a diák mondta hogy igeen, utálom a buzikat. A téma pedig csak folytatódott, számomra csak egyre megalázóbb módon... Utáltam ezt a tanárt, beképzelt volt, és ezzel a dologgal sem kiállni akart mellettem, csak úgy tenni, mint aki segíteni akar. Megírtuk a dogát, 10 szót kérdezett, majd rögtön ki is javította, nehogymár otthon kelljen neki dolgozatjavítással foglalkoznia. Addig csendben vártunk... meg amennyire ott csend volt.
Nagynehezen vége lett az órának, jön a következő: tesi. Utálom a testnevelést. Leginkább azt, hogy úgy kell tegyek, mintha mekkora lelkesedéssel játszanék az osztállyal. A tesitanárunk - mint az összes akit ismertem - egy beképzelt magát kemény alaknak mutató ember volt. 6 kör futás az iskola körül télen, -10°Cban normális edzésnek számított nála. De folyton ordibált is, illetve bökdösött, ha valaki nem hozott tesicuccot, vagy épp rágózott akkor fejbevágta az osztálynaplóval :D Nem is ez a lényeg, hanem amikor játszani kellett volna focit, vagy kosárlabdát akkor inkább leültem a padra, nem akartam az osztálytársaimmal játszani. Általában jól el is voltam én egyedül a padon. Az öltözőben távol helyezkedtem a fokozottan veszélyes emberektől, elkerülendő a beszólásokat, stb.
Következő órára tartva, felfelé haladva a lépcsőn a tesi tanár jött utánam, és rámszól hogy kösd be a cipőfűződ. Majd bekötöm - mondtam. Erre ő: Vagy úgy nem elég lányos? Nagyra nyitott szemekkel bámultam rá, és továbbmentem némán.
Földrajz óra jött. Kisteremben, amit azért utáltam, mert nagyon közel voltak a padok egymáshoz. Pont a mögöttem lévő sorba ültek a keménygyerekek, és mivel a föci tanárnő nem tudott fegyelmet tartani az óráján, elszabadult a pokol. Hátulról rúgdosták a padunkat, amiben 4-en ültünk. Egyikőnk megunta és hátraszólt, enyhén obszcén stílusban, amire jött a válasz de úgy, hogy folyt a gyerek szájából a trágya... kis idővel később én lettem a téma immáron 5-ödjére a mai nap folyamán. oDeeey rib*nc b*zi. Persze úgy csinálok, mintha nem hallanám. A mellette ülő fiú megszólal: nem ribanc, csak buzi. Milyen kedves, nemigaz?
Nem is érdekelt már az egész, mivel tudtam hogy 14 perc, és vége a napnak!! Ezaaaaz! Kicsengettek! Összehányom a cuccomat, és már rohanok is, minél hamarabb elhagyom az épületet annál jobb. Végre mehetek haza erről a nyomortelepről...
(5 évvel ezelőtt, este 10:30.)
Tudom, hogy a holnapom is hasonló lesz. Egyedül vagyok, mindenkivel szemben, védtelenül, és ártatlanul. Mit tettem én, amiért ezt érdemlem? Miért vagyok meleg? Miért ilyenek velem? Miért ennyire állatok? Mit csináljak? Hogy lehetnek ennyire férgek, rosszindulatúak az emberek? Nem is tudják, hogy igaz-e amit rám mondanak, csak mondják!