Halottak napja volt ugye nemrégiben, és ilyenkor nálunk minden évben összeül a család apraja-nagyja, környező városokból, 40 és 60kmről jönnek át tesóim falujába, egy ebédre, temetőlátogatásra, meg miegymásra.
Így volt ez idén is, viszont most mivel mindennapossá vált a homoszexualitásommal történő foglalkozás (magamban), elmélkedtem is egy sort rajtuk. Sokat szoktam gondolkozni többek között azon is, hogy mikor lesz itt az idő az előbújásra, arra, hogy elmondjam meleg vagyok. Nyilván azt, hogy mikor lesz elérkezett az idő egy coming out-ra ezt sokan sokféleképpen gondolják, és vitatható. Nekem fiatal testvéreim miatt, úgy érzem még nem mostanában lesz itt az ideje.
Igen ám, de a folyamatos "naés, barátnő??" kérdésekre nem válaszolhatok majd 5 éven át azzal, hogy: "Háááát, az még nincs. :)" Zavarba tudnak hozni egy picit ezzel. És nem elég, hogy zavarba hoz, olyan helyzetbe kerülök hogy mosolyognom kell (nehogy észrevegyék, hogy vmi nem oké, és magyarázkodnom kelljen, hogy de, de minden oké, csak hagyjatok már békén) miközben a felszín alatt sírni tudnék!
A kis kitérő után tehát azon agyaltam a napokban, hogy nekik hogyan mondom el... Az amcsi filmekben látott, karácsonyi ebéd alkalmával szót kérő, és melegségét bejelentő fiatalember példája jutott először eszembe. Majd ehhez az elképzeléshez próbáltam hozzátársítani a családtagok reakcióját. Na ez nem ment!
Amikor a családtagokról gondolkodtam, ki hogy reagálna, hát szinte kuncogtam magamban. Azért, merthogy enyhén szólva is színes a család összetétele... Mire gondolok? Fel tudnék állítani egy "összetevők" táblát a családfa mellé az alábbiakkal: alkoholista, fogyatékkal élő, hajléktalanszállón élő, meleg, és a maradék akire csak átlagos emberi tulajdonságok illenek.
Ne értsétek félre, jó a viszonyunk, csak arra utalok, hogy van itt mindenféle ember, és ezért valószínűleg a reakció is igen eltérő lenne. Arra rájöttem, hogy általában a kevésbé iskolázottak nem igazán állnak a helyzet magaslatán ami a melegek megértését illeti. De ott van pl. a pedagógus (aki igaz hogy már iskolaigazgató lehetne, ha nem részegen esik be szülőit tartani annak idején), ő lehet jobban meg tudná ezt érteni, mivel műveltebb, több élettapasztalattal rendelkezik.
Jelen állás szerint nem tudnám elképzelni azt, hogy az ebéd után szót kérjek, és kimondjam: Meleg vagyok. Félek. Tartok attól, hogy apám kiakadna, patáliát rendezne, a többiek is minimum ledöbbennének, de talán lenne pár olyan ember aki odajönne mondanivalóm befejezte után, átölelne, és azt mondaná, hogy sok sikert a továbbiakban is, szeretünk...
Aztán belegondoltam abba is, hogy egy évben kb. 3-szor találkozom így ezzel a sok családtaggal, szóval lehet nem is feltétlen muszáj nekik tudni, nem ismernek olyan mélyen, mint mondjuk tesóim.
Nem tudom, hogy mikor jön el az ideje, de úgy vagyok vele, lehet az lesz a legegyszerűbb, hogy majd amikor lesz párom, és boldog leszek vele, akkor elmondom a dolgot.
