Mostanság már nem vagyok depis hangulataimban, de arra gondoltam, összefoglalom szerintem miért nem fair az élet azok számára akik melegek. Mindemellett pedig kitérek arra is, hogy szerintem miért is igaz nagyon az a mondás, miszerint "Színház az egész világ..."
Akárki akármit mond, és akármennyire is megbarátkoztam már a homoszexualitásommal, én hiába fogadom ezt el és élek boldogan, ha a környezetem képtelen erre, vagy a környezetemben élő emberek véleménye eltér ennek a megítéléséről. Tehát például nekem hiába természetes férfi létemre férfiakat nézni az utcán, ha ez másokat irritál, nem tudnak vele azonosulni.
Vagy a kézenfogósdi, nyilvános csók, esetleg forró ölelés is mind-mind olyan dolog amit ha én éppen nem is szégyellnék, halványan rossz érzésem lenne hogy ez (gondolok itt közeli rokonra, vagy barátra) kiben milyen érzéseket ébreszthet.
Akkor a másik dolog ami totál >unfair< a melegeket illetően az a párkeresés. Mivel szinte ellehetetlenítődik a dolog személyesen a heterók társkereséshez mérten. Míg egy heteró fiú bárhol tud ismerkedni bármilyen lánnyal - legyen az baráti kör, iskola, nyilvános hely, kórházi rendelő, vonat, szórakozóhely - addig egy meleg fiúnak esélye sincs a fent említettek egyikében sem. Miért? Nem gondolom, hogy magyaráznom kéne, de ugye egy az, hogy senkire sincs ráírva hogy meleg, és könnyen mellé lehet nyúlni ha félreértünk bizonyos jeleket, túlzott kedvességet, stb...
Csak filmekben léteznek olyan történetek is, hogy pont egy vonaton pont egy olyan párosítású 2 meleg fiú találkozzon akik még be is jönnek egymásnak, és romantikus szálakkal fűszerezve boldog párkapcsolatban éljenek ezután...
Mint ahogyan az is teljességgel kizárható, hogy minden barátod vagy akár szülő őszinte örömmel hallgassa azt amikor a meleg dolgaidról mesélnél nekik önfeledt boldogsággal.
És végül a bizalom... hogy mégis kinek szavazok bizalmat, ki az akinek elmondom hogy meleg vagyok, ki az aki szerintem ezt jól fogadja majd, a folytonos rizikó, a félelem attól hogy valaki egyszer lebuktat, és megalázások tömkelege szakad a nyakamba...
Az is unfair, hogy foggal-körömmel kell küzdeni azért, hogy ugyanolyan jogom legyen gyermeket nevelni, vagy épp házasodni mint másnak. hogy emelt fővel tudjak végigmenni az utcán és ne érezzem magam üldözöttnek...
Lehet hogy el lehet mindezt palástolni? Minden olyan helyzetben amikor valami komforttalan helyzet adódik, akkor emögé a maszk mögé bújni, és az álarc mögött játszani a szerepet?
Folyton titkolózni kell, a legnagyobb lelki fájdalmak vagy lélekbetiprások után is úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
És olykor színészkedni kell, hogy egy adott dolog jól süljön el. Gondolok itt arra, hogy a minap láttam egyik ismerősöm (akivel pár hónapja együtt buliztunk) üzenőfalán az "Egymillióan a melegfelvonulás ellen" oldalát megosztva... pedig ha tudná, hogy épp egy meleggel bulizott olyan jót :D De nem a legjobb indítás az sem egy új munkahelyen ha az állásinterjú alkalmával rákérdeznek a barátnő/feleségre, és azt mondanám hogy "nincs barátnőm, mert meleg vagyok"... Szóval sokat kell színészkedni, és ez nekem nem mindig olyan kellemes.
Mindegy is, nem rinyálok. :)
Ezért egyszer egy ismerősöm le is szólt, hogy én túlságosan is előre megtervezetten élek... hogy nekem nincs egy véletlenszerű történés sem a napomban. Azóta sem értem, mi azzal a baj, hogy szeretek eltervezni dolgokat, és véghezvinni őket. Nyilván nem olyan szinten tervezek, hogy percről percre adásmenet szerint minek kell történnie, csak egyszerűen pl hogy holnap bemegyek majd a munkaügyibe, meg veszek csavart a vasboltban.
Az osztályfőnököm is nagy nőcsábász hírében állt, ő is elejtett olykor egy-két perverz poént, de jó valljuk be ez fiúk között még elfogadható. Volt egy másik gépésztanárunk, aki szintén elég sokat - akár a tananyagba beleszőve - emlegette a hölgyek ilyen-olyan nemi szerveit, és magukat a nőket... 