Miután elfogadtam magam, hogy meleg vagyok, a következő nehéz lépés az, amikor ezt el kell mondani valakinek.
Az egyik legjobb barátom volt az a személy, aki egy esti msn beszélgetés alkalmával kiszedte belőlem. Nagyon féltem, mi lesz a reakciója, sokáig húztam, hogy áh, inkább mégsem mondom el, de azt mondta: "Nincs olyan dolog, ami miatt megutálnálak", Hát jó, kiböktem, hogy "Úgy néz ki, hogy meleg vagyok" Mit szólt hozzá? Annyit, hogy "Ezt volt olyan nehéz elmondani?" Ő ettől ugyanúgy néz rám mint eddig, semmiben nem változtam számára, és semmilyen negatív érzése nincs ettől velem szemben. Nagy kő esett le a szívemről, és örültem hogy így állt hozzá. Sokkal oldottabb beszélgetéseink vannak azóta, és nyilván jó volt, hogy végre valakivel tudtam beszélni erről, nem csak magamban elmélkedni...
Elkezdtem arra készülni, hogy édesanyámnak is elmondjam. Ehhez kellett cirka 3 hónap, hogy erőt gyűjtsek. 2011. február 1-jén délután kértem, hogy üljünk le beszélgetni. (Előző este elkészítettem egy word dokumentumba egy levelet, melyet felolvasok neki. Jobb ötletem nem volt, úgy éreztem simán eléállva csak hebegnék-habognék, ezért kellett egy összeszedett, jól megfogalmazott levél.) Felolvastam a neki írt levelet.
Amikor kimondtam, hogy meleg vagyok, felkiáltott: "MI??!"
Majd folytattam a hátralévő 2 sorral: "Bízom benne, hogy ettől még ugyanúgy szeretsz, és ugyanúgy a fiadnak tartasz, mint eddig, mivel én ugyanaz az ember vagyok, aki eddig voltam"
Sírni kezdett. Zokogott. "Ezt nem hiszem el. Ilyen nincs." - mondta. "Ezért megérte felnevelnem", "Minek is élek" stb mondatok jöttek. Ezután kérdések jöttek, aminek örültem, hogy legalább érdekelte a dolog, és haragot nem éreztem rajta.
Lementem kenyérért egy közeli kisboltba, ezalatt szerintem mindketten sírtunk egy "jót". Hazaértem, és tovább beszélgettünk, mert ez sokként érte, és a felfogáshoz további információra volt szüksége tőlem.
Egész este sírt, rengeteg zsebkendő fogyott. Rémes volt ezt látni, de tudtam, hogy helyesen cselekedtem, mivel őszinte egyenes ember csak úgy lehetek, ha nem kell hazugságban élnem, főleg nem az anyám előtt.
Másnap suli, kivoltam, és így anyu után már eldöntöttem, hogy a legközelebbi barátaimnak, illetve azoknak, akikben megbízom, nekik is elmondom. Igazából a kikészültséget észrevették rajtam, és így aztán elmondtam a legközelebbi jóbarátomnak, és még pár embernek. Mindannyian pozitívan fogadták.
Nagyon tartottam pedig főleg az egyiktől, mert ő kicsit homofób volt, viszont bíztam abban, hogy ha a legjobb barátjáról tudja meg, hogy meleg, akkor változik a véleménye a melegekről, és rádöbben arra, hogy nincs miért utálni.
Hiszen a barátok, haverok az emberi tulajdonságok miatt kedvelik egymást, és több éves barátság után igazán ismer már engem, tudja milyen ember vagyok, az, hogy kiderül hogy nem az a kedvenc színem, mint neki, semmin nem szabad hogy változtasson a barátságunkat illetően. Nagyon örültem neki, hogy ez pontosan így történt, semmi nem változott köztünk, ugyanolyan jó barátok vagyunk, mint az előbújásom előtt.
Ilyenkor, amikor egy barát támogatására van szükség, döbben rá az ember, hogy kik is az igaz barátai.
Következő írásomban arról írok, szerintem miért éri a melegeket atrocitás.
