Elég régen írtam már személyes bejegyzést. Nos ennek több oka is volt, zajlottak az események, és nem is feltétlen szerettem volna megosztani egyelőre a történéseket. 3 hete kapcsolatba lépett velem egy fiú, majd mivel szimpatikusnak találtam, felvettem msnre, és beszélgetni kezdtünk.

Nagyon kedves, aranyos és értelmes, intelligens fiúról van szó. Legyen a neve a bejegyzés alatt Botond. Képet cseréltünk Botonddal, és megtetszett. Ezután jött a meglepődés: én is tetszettem neki. Eddigi társkeresésem során mindig az a helyzet állt fenn, hogy vagy nekem nem tetszett az illető, vagy én nem tetszettem az illetőnek. Most ez megtört. Egyetlen probléma maradt: 250km távolság köztünk! Olyan édes fiú, és annyira megfogott, órákat tudtunk beszélgetni, volt közös témánk, és sok mindenben hasonlóak is vagyunk, sok közös van bennünk.

Annyira boldog voltam, feltöltődést adott, elmúltak a szomorú és depis napjaim, öröm volt felkelni, ráírni, és este ismét vele beszélni 8-tól éjfélig. Nagyon hirtelen jött a rózsaszín köd, és menthetetlenül belehabarodtam! Folyton ő járt a fejemben, reggel, délben, este, és álmaimban is. Csináltam egy meglepivideót neki, szerelmes idézettel, valamint egy olyan montázzsal, ami alatt a Just the way you are szól "cause you're amazing" dalszöveggel...

Este prezentáltam is felé: "ez tök szép!" volt a reakciója, majd rátért arra, hogy szerinte amíg a távolság nem oldódik meg, nem kéne ennyire beleélnem magam. Szerinte csak az érzésbe vagyok szerelmes, nem belé, mert nem is találkoztunk még, csak msnes beszélgetéseink voltak. OK, mondtam majd megpróbálok kevésbé habarodni, pötyögtem be neki hulló könnyek mellett. Realizáltam, hogy igaza van, nem szabad ennyire transzba esnem egyből.

Teltek-múltak a napok, lightosabban de továbbra is mentek a pusziküldések, és a (L)(K) stb emotikonok használata. Majd egy idő után el-elmaradtak a válaszaiból. Engem nem érdekelt, nekem jól esett küldeni őket, nem kerül semmibe.

Sokat beszéltünk arról, mi lenne ha átmennék, meglátogatnám, megismerném, járnánk, oda költöznék a városába, stb. Csak az a ***** pénz mindennek az elrontója. Pénz nélkül nem tudok elindulni, odaköltözni meg max. úgy tudnék ha biztos állásom lenne már ott.

Tervezni azért tervez az ember. Ezt tettem én is, valamikor szilveszter tájékán leutaztam volna, pár napra megismerkedni vele. Persze anyámnak is elő kell adni a dolgot, vele elég sehogy sem beszélünk azóta sem a melegségemről, és szeretném valahogy feloldani ezt a tabut.

Néhány napja beszélgetésünk során felhozta, hogy a minap volt egy alkalmija. Ledöbbentem, de végighallgattam, kíváncsi voltam a részletekre, és utána hasította csak át a szívem a bárdja. Ecsetelte, hogy nagyon megbánta, mert ő komolyat tervezett, nem csak 1 alkalmira. De a csávó az eset után írt neki, hogy nem szeretne komoly kapcsolatot, de a szex maradhat...

Mondtam neki, hogy tőlem nem ezt kapta volna. Én szerettem őt, de ő "te is tudod, h nem fogsz jönni, erre nem alapozhatunk" alapon folyamatosan ismerkedett másokkal is. Én töröltem magam a társkereső oldalakról, visszautasítottam ajánlatokat, mert őt tűztem ki célként. A beszélgetést azzal zártam, hogy bevágtam neki: pedig én már terveztem hogy szilveszterkor meglátogatlak, anyunak elmesélem a dolgokat. Gondoltam ebből majd látja, hogy én komolyan gondoltam. A válasza ennyi volt: Uhh :S.

Másnap visszatértem a témára, mivel egész éjjel alig tudtam aludni valamit a gondolkodástól. Kérdezgettem tőle dolgokat, melyek a begyemben voltak. Nem sok mindenre kaptam érdemleges választ, mert lekezelő volt. Már soha nem is fogok, és már nem is érdekel, a végén arra jutottam, jobb ha ráhagyom, és elfelejtem az egészet, de a szerelmet is.

Vázoltam, hogy én mit éreztem iránta, és hogy kell majd idő mire ezen túlteszem magam. Erre annyit ír: jólvan. Ezután kicsit indulatos beszélgetés következett, bár ő állította, hogy ő nem flegma, és ingerült:én: - ennyire érdekelt?
ő: - most szerinted erre mit tudok mondani?
ő: - én megmondtam, h ne éld bele magad. ezt tetted, hát sajnálom
én: - így jártam, igaz
én: - lehet akkor az első perctől kezdve nem kellett volna küldeni a (L)-okat
ő: - már jó ideje nem küldöm, de tudod mit? leszek a bűnbak. remélem örülsz

Majd jött az, hogy ő megmondta, hogy ezen körülmények között nem tudja komolyan venni ezt, és hogy nem vár rám, ha találunk vkit akkor találunk.én : de bíztam benne hogy ennek ellenére fogsz várni
ő: - én szenvedek a magánytól, nem bírom, és nem tudok várni
én : én nem?
én : annyira sürgősen akaratosan akartál minél hamarabb kapcsolatot?
ő: - ismerkedek
én : én meg töröltem magam a legtöbbről
ő: - nem kértem

Mindez csak hab a tortán, amikor rákérdeztem:én : csak azt az 1 dolgot nem értem azóta sem, hogy első találkozáskor hogy gondoltad, hogy valami komoly lehet ha rögtön letolta a gatyáját?
ő: - nem szeretnék magyarázkodni
ő: - és nem is fogok

Persze, a legegyszerűbb kibújni a válasz elől. Mert ő nem tartozik magyarázattal...

Ennyi volt hát. Fáj. Neki is, csak neki más, és marhára nem érdekli bennem mi zajlik/zajlott. A témát lezártuk, és többször beszélni sem fogunk róla, most pedig várunk, megkértem hogy adjon időd, míg ezt megemésztem, majd utána meglátjuk hogy a baráti kapcsolatunk legalább megmarad-e.

Szép kis karácsonyom lesz. De megpróbálok mindent kizárni, és csak pozitív dolgokra gondolni, örülni a családi szeretetnek, és bízom benne hogy a barátaim sem hagynak cserben szilveszterkor, feledtetve ezt az évet, és a megannyi nehéz napot...