Tetszik a beszámolód, több okból is.
Először is azért, mert létezik: megosztottad velünk a karácsonyi élményeidet.
Másodszor, mert nyugodt hangvételű, ami azt sejteti, hogy visszanyerted a lelki egyensúlyodat.
Harmadszor, mert kellemes családi légkör létezését igazolja.

Kicsit azért el is szontyolodtam, mert nem tudok hozzájárulni a gyarapodó feltöltőkártya-gyűjteményedhez, ugyanis én sajnos nem használok ilyet. :)

Különösen tetszik az évi hírösszefoglaló ötlete, amelyet videó-összeállítás formájában terjesztettél elő. Gondolom, tetszett édesanyádnak. Nem tudom, nem tudhatom, mennyire volt indokolt a félelmed a reakciójától, amiért is kommentár nélkül tártad elé az év eseményeit, de megértem, hogy nem akartad kockáztatni a szenteste meghitt hangulatát. Viszont lehet, hogy arra vár, mikor kezdesz beszélni a köztetek feszülő, és "jótékonyan" elhallgatott kérdésről, meg az is lehet, hogy te arra vársz, kezdje ő. :) Mindenesetre egy óvatos puhatolózás talán nem lenne túl kockázatos, mondjuk, valahogy így: "Anya, emlékszel, elárultam neked a legnagyobb titkomat. Ha bármit tudni szeretnél erről, mondd, kérdezz! Nagyon bízom benned, és veled boldogan megbeszélnék bármit ezzel kapcsolatban. Nem akarok semmit rád erőltetni, de szeretném, ha tudnád, nagy segítség lenne nekem, ha beszélhetnék előtted, veled erről..." Nem tudom..., csak azt, hogy nyilván nehéz ügy ez, mert aggódsz, nem tudod, hogy a hallgatása elzárkózást, vagy csak az igazsággal való szembesülés halogatását jelenti-e. (Ha belegondolsz, hogy részedről mit jelent, talán jobban megérted, miként azt is, mennyire hasonló cipőben totyogtok - egymás körül. :))
Jó, bocs, nem is erről szólt a beszámolód, hanem a karácsonyi élményeidről, de ez is eszembe jutott, és én szókimondó gyerek voltam mindig, voltak is komoly kellemetlenségeim emiatt bőven. Valami azt súgja, ezt most megúszom. Remélem, helyes a megérzésem. ;)

Az én karácsonyom sajnos nem volt ennyire kellemes és békés. Ez volt az első szenteste édesanyám nélkül, aki idén szeptemberben, egy műtétet követő, pár hétig tartó küzdelem után végleg elhagyott bennünket. Nagyon nehéz volt nélküle. Nemcsak azért, mert mindig is ő volt a család motorja, hanem azért is, mert azelőtt fogalmam sem volt arról, mennyire szerettem őt. Minden olyan természetes volt, most semmi sem az már, és talán soha nem is lesz, de legalábbis minden más lesz, a ház, a környék, a színek, az emberek... Különös ez nagyon.
Másfelől pedig sikerült végiggályáznom az ünnepeket, régi, jó szokás szerint. Számomra mindig ilyenkor van a legtöbb meló. Szerencsémre azonban ez többnyire hobbiszintű ténykedés, tehát a végkimerülésig képes vagyok hajszolni magamat, de orrvérzésig mindenképpen, néha abszolút szó szerint. :) Mindez abból adódik, hogy sok ifjú vademberke, a legkülönbözőbb okok miatt nem találja a helyét a családja körében, és a legelképesztőbb módon protestál a helyzete ellen... Hosszú - ugye, így mondják? :) Én most így mondom. :)

Az aktuális lényeg: örülök, hogy te, oDeeey, vidám, meghitt családi kötelékben tudod tölteni nemcsak a naptárban piros betűvel jelölt ünnepeket, hanem a hétköznapjaidat is. Szívből kívánom, hogy ez sokáig, ha lehet, mindig is így legyen!

Ami pedig a szilveszteri programot illeti, nem aggódom, mert ha lármás, emelkedett hangulatú társaságra vágysz, olyat könnyen találsz akár spontán módon is, némi előszervezéssel pedig a bőség zavara is rád törhet. De ha otthon töltöd az évbúcsúztatót, mondjuk édesanyáddal, vidám-meghitt beszélgetéssel, egy-két pohárka finom itókával, az sem éppen rossz dolog, még akkor sem, ha odakintről, meg a környező házakból a fergeteges buli hangjai áradnak feléd. Nem hiszem, hogy életed nagy veszteségei közt e harcias zajjal kísért népszokások elmulasztása fő helyre kerülne később az "oDeeey apó visszaemlékezései" című írásodban. Ezek az alkalmak, mint tudod, többnyire és az emberek többsége számára a nagy kifordulások (berúgások, mindenféle felelőtlen kalandok...) lehetőségei csupán, önmagukban sem kapcsolati, sem közösségi értékeket nemigen képviselnek. Persze, lehetnek kivételek is, minden a jelenlévők emberi minőségétől függ.
Mindegy. Biztos vagyok benne, hogy nem fogsz penészedni szilveszterkor sem. :) Ha az idén már nem beszélnénk - miért is? -, akkor mulass jól bárhol leszel is, és főként legyen kellemesen izgalmas és sikeres az új esztendőd!

@tucat: Nagyon nehéz ezt felhozni, tudom, hogy azt kéne csak tennem amit pl itt leírtál, mégis miért olyan nehéz elkezdeni? :S Van úgy, hogy azt érzem ezen semmi nehéz nincs, majd amikor odakerül a sor hogy lépni kéne, és kiejteni a mondatokat, akkor nem sikerül. Hiába színház az egész világ, és hiába tudok általában pókerarcot felvenni húzós helyzetekben, ez egy olyan szitu, amiben nem megy a színészkedés :D Na, de remélem idővel eljutok oda hogy őszintén vigyorral az arcomon magabiztosan fel tudom hozni anyunak a dolgot.

Az anyukádról. Nagyon szomorúan hangzik amit leírtál, és néha nekem is eszembe jut, hogy mennyire szeretem őt, milyen rossz lenne őt elveszíteni. Ilyenkor pedig elhessegetem ezen gondolataim, bár tudom hogy senki sem él örökké, de bízom benne hogy ő még sokáig fog. A gyász felemészt, nagyszüleim elvesztésekor éreztem ezt át igazán. Érettségi előtt 2 héttel halt meg mamám, majd fél évre rá papám - a szomorúságba... nem tudta feldolgozni mama halálát. A család és akik itt maradtak pedig nyilván a hiányát viselték nehezen, én is, mert ők ketten voltak akiket még szerethettem, most már nincs egyetlen élő nagyszülőm sem. Hiányoznak, és van hogy álmomban látom őket, ami inkább rossz érzéssel tölt el.

No, de kicsit elkeveredtem...
Most lesz időm, és elkapott az ihlet írni, úgyhogy még mindenképp beszélünk még idén. :)

@oDeeey:
A mélységi félelmek, a szorongás miatt nehéz elkezdeni. Amikor végiggondolod, akkor egy kicsit kívülről szemléled az elképzelt eseményeket, mint amikor egy film főhősével azonosulva gondolod tovább a drámai cselekményt. Ilyenkor nincs testközelben se az esemény, se a környezet, sem pedig a következmények, ezért nem szorongat a félelem: "vajon mi lesz, hogy fog reagálni, elveszítem őt, nem fog szeretni többé?!" Amikor pedig ott ül melletted, és együtt nézitek a videóbeszámolót, akkor már nem Bobby vagy, hanem oDeeey, akinek igenis van vesztenivalója (valójában többnyire nincs, de ezt olyankor a félelmeink miatt nehezen látjuk be)! És félni kezdesz, gombóc van a torkodban, feszültségoldásként pedig a fellépés ismét elmarad. Aztán meg jön a lelkiismeret-furdalás, a bűntudat a "gyáva mulasztás" miatt, s szépen lassan megszokottá válik a helyzet, belefásulsz: eddig is elvoltunk, ezután is elleszünk így, minek törjem magam, minek kockáztassak. A félelmek elhárításának ez a talmi módja pedig könnyen átsugárzik más problémák eltussolása felé is, az pedig már nyugtalanító személyiségi tendenciát vetíthet előre... Nem tudom, érted-e, de ha nem egészen, sebaj, kérdezz rá bátran mindenre, ami nem világos! :)

Úgy gondolom, nem jó, ha aggódsz édesanyád elvesztése miatt, és ilyen gondolatokkal, félelmekkel gyötröd magad. Feltehető, hogy okod sincs ilyesmire, és remélhető, hogy még valóban nagyon sokáig nem is lesz.- Tudod, az aggodalmaidat ő is megérzi, jobban, mint gondolnád (anya!), és le is hangolhatja őt, ha nem sikerül tisztázni a félelmeid okát. Akkor pedig drámaian alakulhat a család állapota: egy szorongó kölyök, meg egy depressziós, a fiáért aggódó anya... Nem jó kilátások, igaz? :) Éld meg jól azt, amid itt és most van! Szeresd őt (is, és mindenkit, akit csak lehet) szelíd derűvel, és próbáld a visszavert hullámokat is felfogni, magadba engedni! Ha sikerül, jobban fogod azt is érteni, amire az egyedüllét és a magány közötti különbség kapcsán utaltam: egyedül sem feltétlenül vagy magányos... :) Tudom, ez nem könnyű "tananyag", a legtöbb ember nem is képes megtanulni (tapasztalni és megérteni). De te igen, s ezt teljesen biztosan tudom. :)

Aludj jól, és álmodj megnyugtatóan szépeket!
(Ha nem sikerül, akkor se aggódj, mert az álmok az agy információ-feldolgozásának a bonyolult és spontán melléktermékei, amelyeket szinte lehetetlen befolyásolni. Azért "szinte" mert bizonyos technikákkal tudunk hatni valamelyest az alvásminőségünkre, és így némiképpen az álomképeinkre is. De ez hosszú, és nem is tartozik szorosan a jelenlegi témánkhoz. :))
({)