Tudom, el vagyok veszve. Nagyon. A munka teszi. Folyamatosan van meló, megvan általában a heti 42-44 órám is.
No de akkor a legutóbbi bejegyzés óta mi is történt. A fülöp szigeteki fiú sztorijával kezdeném, akibe beleestem.
Egész egyszerűen annyi történt, hogy eltávolodtunk egymástól.
Több olyan alkalom volt, amikor melón kívüli talira invitáltam, valami mindig közbejött, és elmaradt, na majd legközelebb... Belefáradtam, és úgy voltam vele, hogy ezekután majd akkor talizunk ha ő hív. És valószínűleg ezt várhatom.
Nem tudom, hogy azért távolodtunk-e el egymástól, mert sejti, hogy mi a helyzet és ezért úgy gondolta, hogy távolságtartóbban kell fellépnie, és akkor nem fogok bepróbálkozni. Vagy pedig szimplán csak ritkán futunk össze, mivel a beosztásainkat most jól megkeverték a hotelen belül. Ő esti műszakos mostanság, én meg reggelis, ez azt jelenti, hogy ha épp nem szabadnapos akkor 14:30 és 16:30 között van esélyünk összefutni a munkahelyen, és általában 1x , vagy egyszer sem szoktunk.
Úgyhogy túl kellett essek ezen is, ő sem lesz az enyém, vagy mondhatnám úgy is, ahogy KisPoczok fogalmazott: ő is elszalasztott engem :D
Ezen kívül megy a meló ezerrel, elköltöztem, megismertem egy magyar olvasómat, aki szintén Londonban tengeti napjait, és egyre több munkatársamról derül ki, hogy meleg. :D
Szóval nem unatkozom, jól vagyok, élek virgoncan, viszont írni most is csak ennyi időm volt. Sorry.
Soraim zárásaként egy fotó amelyet ma reggeli munkába menet során a Vauxhall Bridge-en végighaladva a buszból készítettem, az imádott London Eye-omról.
Legyetek rosszak, és továbbra is várom ettől függetlenül a leveleket, egyszer úgyis válaszolni is sikerül rájuk. :)